Egyensúlykeresés változó világunkban

Egyensúlykeresés változó világunkban

           

            A világon talán mindenkinek ezt a legnehezebb megvalósítani, lehet az férfi vagy nő, családos vagy egyedülálló, idős vagy fiatal, sok diplomás vagy csak egyszerű háztartásbeli. Ebben a témában nincs nemzetiség, nincs kor, nincs végzettség, nincsenek határok, ebben a témában csak ember van, aki szeretné összehangolni a dolgokat, megtartani az egyensúlyt. Hogyan? Erre a kérdésre mindenki egyénileg keresi a választ, de a te történeted, az ő története, az én történetem alkalomadtán segíthet ebben a válaszkeresésben. Ezért is adtuk ezt a címet az unitárius-univerzalista nők 2012. október 4–7. között Marosvásárhelyen rendezendő második világtalálkozójának.

            A híres pszichológus, Alfred Adler szerint nincs az a társadalmi probléma, baj amelyet nem lehetne kommunikációval enyhíteni. 2009-ben az unitárius-univerzalista nők houstoni világtalálkozóján a világ minden sarkából összegyűlt, több mint 600 nő hasonlóan gondolkodott, amikor megfogalmazta, hogy a közösség megtartó ereje a kommunikáción alapuló kapcsolattartás lehet. Az alábbiakban arra kértünk néhány résztvevőt/szervezőt, hogy osszák meg a Közlöny Olvasóival: ki mivel tért haza és hogy az akkori élmények hogyan íródtak be életükbe, illetve milyen gondolatokkal készülnek az előttünk álló eseményre.

Mi volt a legnagyobb élményed az első világtalálkozón?

Patkó Éva: Személyes történetek megismerése a világ minden tájáról. A nigériai nők üzenete nagy hatással volt rám. Azért nem vehettek részt a találkozón mert nem kaptak vízumot, és éppen ezek a nők üzentek kitartást a szervezőknek és résztvevőknek a gazdasági válságban.

Koppándi Éva: A legjobban egy indiai ügyvédnő magával ragadó előadása tetszett, aki az indiai nők hátrányos helyzetéről beszélt. A legfelemelőbb mégis az az élmény volt számomra, ahogy a különböző kultúrák és generációk találkoztak egymással, ahol egymás megismerése, megértése volt a cél, és ezáltal a nőket érintő legfontosabb kérdések megfogalmazása nemzetközi szinten.

Páll Krisztina: Vegyes érzésekkel, de energiával tele, új barátokkal a tarsolyomban  tértem haza. A találkozón igazi nagy élményem az volt, hogy képes voltam sok sok ember előtt beszélni terveimről, munkámról, és ezt a nők nagy része értékelte. A kerekasztal beszélgetés után csak úgy özönlöttek a gratulációk. A kiscsoportokat is, bár tagjai különböző országokból jöttek sikeresen levezettük. Nagyon nagy elégtétel volt számomra, és ez a konferencia megerősítette abbeli hitemet, hogy, mint nő képes vagyok sok mindenre, csak akarni és merni kell.

Miért tartod fontosnak és hasznosnak, hogy a második világtalálkozót Erdélyben, Marosvásárhelyen szervezzük?

Patkó Éva: Egy új helyszín, egy új kontinens új perspektívákat ad ugyanazon problémák megközelítésére.

Simó Melinda: Eljött az ideje annak, hogy bemutatódjon, ami Houstonban megfogant és azóta érlelődött, növekedett és egy másabb fejlődési szintre jutott.

Koppándi Éva: 12 taggal a mi, erdélyi csapatunk számított a legnépesebbnek a konferencián, ez azért is fontos, mert a mi, erdélyi unitárius gyökereink jelentik a nemzetközi unitárius nőkonferenciák alapját. Az erdélyi unitárius hagyományainkra építve nyitottá kell válnunk arra, hogy megismerjük a nők amerikai, európai, indiai, fülöp-szigeteki helyzetét, problémáit. Új ismeretségek születésével új, közös célokat tűzhetünk ki, melyek az egyházközségek testvérgyülekezeti kapcsolatait tovább mélyítik, illetve segítik a helyi nőszövetségek munkáit.

Mi az amit érdemesnek tartasz átvenni, megtanulni a houstoni találkozóból?

Koppándi Éva: A houstoni konferencián kiscsoportokba rendeződve konkrétan és részletesen megtárgyalhattuk a nőket érintő legfontosabb problémákat, rangsoroltuk azokat, és megfogalmaztuk a legfontosabb kérdéseket, mint például az egészségügy, a nevelés, az oktatás hiányosságai. A további tervek, célok és megoldások folytatásra várnak, amelyre a második találkozó kiváló alkalom lesz.

Patkó Éva: A jó szervezést és fontos mondanivalót tolmácsoló előadók meghívását.

Simó Melinda: A houstoni találkozó tele volt lelkesedéssel, nyitottsággal azzal az örömmel, hogy elkezdődik valami. Sokat tanultam ott a nők egészséges önérvényesítési lehetőségeiről.

4. Mit tartasz fontosnak, milyen értékeket szeretnél felmutatni magunkról a világtalálkozón?

Koppándi Éva: Erdélyi unitárius közösségeink hagyományait, népművészetét és megmaradásának lehetőségeit. Hiszem, hogy megmaradásunk alapja a nő helytállása az élet minden területén, a család és közösség összetartása, család és karrier összeegyeztetése, illetve a saját belső harmóniánk fenntartása. A nők feladatai megszaporodtak az elmúlt évtizedekben, sokunknak jelenthet jó érzést, adhat erőt, ha ezeket meg tudjuk beszélni, ha a hasonló problémákat meg tudjuk osztani egymással.

Simó Melinda: Az erdélyi unitárius nőszövetségeknek hangsúlyozottan támogató szerepe van. Támogatják az egyházközségeket, a hátrányos helyzetűeket, nagy jelentőségű karitatív munkát végeznek. A másokkal való törődés értékjellegét hangsúlyoznám konkrét, személyes élménymegosztás formájában.

5. Mivel járulhatnak hozzá a nőszövetségeink tagjai a 2012-es találkozó sikeres lebonyolításához?

Patkó Éva: A részvételükkel és ha van kedvük, akkor önkéntes munkával. Szerintem ez a legfontosabb.

Koppándi Éva: Szeretnénk, ha a nőszövetségek a lehető legnagyobb számban vennének részt a találkozón, amely nem csak felüdülést jelentene a nőknek, kiszakadást a hétköznapok robotjából, hanem valódi élményt és találkozási, tanulási lehetőséget. Jó volna szép számban reprezentálni magunkat, színes népviseletünkkel, népi iparművészetünkkel együtt, gondolok itt a varrottasainkra és a festett bútorainkra is.

Simó Melinda: Én azt szeretném, hogy piros betűs napok legyenek 2012-ben azok, amelyeket Marosvásárhelyen együtt töltünk. Ahogyan az ünnepeinkre, úgy készüljünk erre is: lélekben és fizikailag, hiszen tudjuk, hogy az ünnep milyenségét a mellé állásunk, felkészülésünk határozza meg. Ahogyan öregotthonunkat, úgy a szervezést is lehetne segíteni adományokkal, amelyek helyi szeretetvendégségek rendezéséből gyűlnek.

Milyen eredménye, hozadéka várható a találkozónak?

Patkó Éva: Az itthoniak gyakoribb kapcsolattartása egymással és a kialakult nemzetközi kapcsolatok továbbápolása. Közös gondolatok, célok megfogalmazása.

Koppándi Éva: Kapcsolatokat építeni és ápolni, párbeszédet folytatni egymással, közös célokat kitűzni és megvalósítani, együttműködni és együtt-dolgozni, a kommunikáció hatékonyabb eszközeit megismerni és felhasználni, valamint megmutatni magunkat a világ más területein élő nőknek.

Simó Melinda:  Számomra az lenne eredmény ha az együtt töltött idő alatt találnék olyan útravalót, amit a hétköznapokban elővehetek, barátságokra, megosztott élményekre, követhető életpályákra gondolok.

8. Mit üzensz a nőszövetség tagjainak, a Közlöny olvasóinak?

Patkó Éva: Jöjjenek jókedvvel, nyitottsággal és a találkozó sikereire összpontosítsanak!

Páll Krisztina: Szeretettel várjuk a találkozóra! Legyenek optimisták, keressék mindenben a szépet,  és a jót!

Simó Melinda: Figyeljenek magukra 2012-ben is és ismerjék fel a mindennapok apró csodáit és legyen akivel ezeket megosszák, valamint bánjanak őszintén az érzéseikkel.

Forrás itt.